Iskolai köszöntő

Kedves Látogató!

Örülünk, hogy ellátogatott honlapunkra.

A Magyarmecskei Általános Iskola Dél- Baranyában, az Ormánság peremén helyezkedik el. Az iskolakörzethez tartozó falvak az ország egyik leghátrányosabb helyzetű térségében, a sellyei járásban találhatók. Iskolánk körzeti feladatokat ellátó intézmény és a környező kistelepülések: Magyarmecske, Gilvánfa, Magyartelek, Kisasszonyfa és Gyöngyfa tanulóit fogadja. Intézményünk 8 évfolyamos, minden évfolyamon egy osztály működik. Mindenki számára egész napos oktatás-nevelés folyik. Iskolakultúránk szerves részét képezi a „7 szokás” – Életrevaló program, mely olyan örökérvényű vezetői alapelveket integrál a tananyagba is, amelyek teljes mértékben szolgálják a tanulók tehetségének kibontakoztatását. A program megismerteti és tudatosítja az alapvető személyes és jellembeli, életvezetési kompetenciákat, amelyek az iskolakapun való kilépés után is szolgálják az életben való eligazodásukat és eredményességüket.

Iskolánk szellemiségére hagyatkozva arra törekszünk, hogy tanulóink tudásvágyát, formálható világképét, az alapvető illemszabályok és etikai normák tiszteletben tartásával, amíg csak lehet, tápláljuk. Pedagógiai munkánk az egyéni képességekhez igazodva biztonságos és fészek meleg környezetben alapozza meg azokat a szociális és kognitív képességeket, amelyekre tanulóink a későbbiek során támaszkodhatnak. A mi helyzetünkben intézményünk eredményes működőképessége az érzelmi nevelés megalapozásán múlik. Arra törekszünk, hogy megvédjük a gyerekeket, az ítélkezés, az elutasítás, a megbélyegzés szellemétől. Erre csak olyan pedagógus hivatott, aki kellő érzelmi intelligenciával rendelkezik és a gyerekkel egy hullámhosszon működve érkezik el az értelmi nevelés mérföldkövéhez.

Tantestületünk nézőpontja alapján a nevelés minőségét a pedagógus személyéből sugárzó együttérzés, megbízhatóság és következetesség jelentik elsősorban. Ennek szellemében fogalmazódott meg

Iskolánk küldetésnyilatkozata is: Elfogadó légkörben szeretettel megkínálni a gyerekeket olyan ismeretekkel, amelyek hozzásegítik ahhoz, hogy önmagukat és másokat megbecsülő, boldog, kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak.

Az iskolánkba többször ellátogató Böjte Csaba testvér gondolatait a tanításról magunkének valljuk: „Az óvodáinknak, iskoláinknak nem bajnokképző tanfolyamoknak kellene lenniük, nem hiszem, hogy egy iskola versenyistálló kellene legyen, ahol egyetlen dolog számít, az individuális eredmények, a sikerek, hanem az életre felkészítő, az életnek szerves részét alkotó terek, ahol egy reális világba kilépésre készítjük fel a gyermekeinket.”

Bízunk benne, hogy honlapunk olvasgatása, böngészése során úgy fogja gondolni, érdemes volt idelátogatnia, betekintést nyernie iskolánk életébe. Ha felkeltettük érdeklődését, arra biztatjuk, látogasson el személyesen is intézményünkbe!

 

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

0 Responses to Iskolai köszöntő

  1. DAVIDpes szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.

    cheapest flight deals

    Arkansas university campus @ Video
    Arkansas university campus Arkansas university campus Arkansas university campus See what’s happening on campus with our project webcams. August 2018 | Bike Share Program Comes to U of A in Partnership With Fayetteville – The U of A and city of Fayetteville have partnered with VeoRide for the region’s first mobile app-based bicycle-sharing program. They hope to bring 290 different bikes to the program. Fifty of those bikes would be electric making Fayetteville the first city in the state to offer electric bikes from a bike-sharing program. “The city of Fayetteville and the University of Arkansas have done something really …
    The post Arkansas university campus @ Video appeared first on Apartments.

    Loans News

  2. Eugenegom szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.

    some great quotes

    #Did michigan win tonight ) #Video
    #FACT #CHECK: #Did #Trump #Win #3, #084 #of #3, #141 #Counties #in #2016, #While #Clinton #Won #Only #57? Did michigan win tonight Did Trump Win 3,084 of 3,141 Counties in 2016, While Clinton Won Only 57? Many conservative pundits misconstrued a statistic about population density vs. voting patterns. Published 2 December 2016 Misinformation is a real threat. Snopes.com needs your help. Stay Informed The Daily Debunker brings you the top stories on Snopes.com. Donald Trump won 3,084 of America’s 3,141 counties in the 2016 presidential election; Hillary Clinton won just 57. The 2016 U.S. presidential election pitting Republican candidate Donald …
    The post #Did michigan win tonight ) #Video appeared first on Hotels.
    kyack travel
    BONUS 110 FREE DOFOLLOW LINK SITE
    myfirstpremiercard
    tritonlink
    firstpremiercard login
    walmartcareers
    first premier login
    webreg ucsd
    firestone credit card login
    src jail view
    http://remmont.com/auto-transport-car-shipping-free-vehicle-moving-quotes-best-auto-shipping-services-auto-parts-canada/
    http://remmont.com/gartner-magic-quadrant-encryption-it-it-analyst-estimates-it-earnings-estimates-it-share-estimates-it-analyst-recommendations-it-ratings-gartner-inc-analyst-estimates-gartn/
    http://remmont.com/10-best-homeowners-insurance-of-2018-best-rated-auto-insurance-companies/
    http://remmont.com/area-of-kansas-video-3/
    http://remmont.com/tag/p/
    http://remmont.com/outlook-2010-the-server-you-are-connected-to-is-using-a-security-certificate-that-cannot-be-verified-inmotion-hosting-view-security-server-certificate/
    http://remmont.com/in-store-pickup-advance-auto-parts-toronto-auto-show/
    http://remmont.com/u-of-m-college-and-video/
    http://remmont.com/ann-taylor-loft-credit-card-you-need-to-see-this-review-free-credit-score/
    http://remmont.com/category/rental/rental/
    http://remmont.com/3-interesting-facts-about-tennessee-video/
    http://remmont.com/non-emergency-911-3/
    http://remmont.com/local-foreclosed-homes-video/
    http://remmont.com/application-forms-credit-expert/
    http://remmont.com/aftermarket-performance-parts-auto-parts-accessories-auto-fotos/
    http://remmont.com/adult-car-models-video/
    http://remmont.com/il-magazine-delle-passioni-cerco-dipendenti/
    http://remmont.com/auto-repair-shop-auto-painting-prices/
    http://remmont.com/rims-and-tires-custom-wheels-performance-tires-chrome-rims-or-black-wheels-salinas-auto-mall/
    http://remmont.com/15-things-you-might-not-know-about-utah-mental-floss-video-3/
    http://remmont.com/palm-beach-state-college-in-lake-worth-fl-palm-beach-state-college-nursing/
    http://remmont.com/ohio-history-video/
    http://remmont.com/legal-recruitment-in-manchester-london-birmingham-tax-lawyer-jobs/
    http://remmont.com/11-must-see-historical-landmarks-in-vermont-and-video/
    http://remmont.com/universal-auto-body-supplies-home-auto-body-supplies-auto-body-supplies/
    http://remmont.com/empresas-aseguradoras-de-autos-en-uruguay-aseguradoras-de-coches/
    http://remmont.com/9-market-umbrella-video/
    http://remmont.com/appartamenti-case-in-affitto-roma-milano-torino-napoli-trova-affitti/
    http://remmont.com/antarctic-volcano-2/
    http://remmont.com/buying-a-car-used-autos-for-sale/
    http://remmont.com/amerifreight-auto-transport-mobi-dependable-auto-shippers-dependable-auto-shippers/
    http://remmont.com/2015-progressive-review-government-auto-auctions/
    http://remmont.com/choosing-term-life-insurance-for-a-low-cost-policy-cost-term-life-insurance/
    http://remmont.com/car-finance-calculator-calculate-your-car-loan-payment-waukegan-auto-auction/
    http://remmont.com/3-best-cheap-minivans-for-sale-selma-auto-mall/
    http://remmont.com/achat-immobilier-de-particulier-Р°-particulier-toutes-les-astuces-vente-immobilier-particulier/
    http://remmont.com/able-auto-transport-auto-transport-companies-auto-shipping-auto-shipping/
    http://remmont.com/erisa-plan-s-right-of-subrogation-in-missouri-auto-accident-cases-bollwerk-tatlow-llc-missouri-automobile-insurance-plan/
    http://remmont.com/2015-subaru-forester-your-adventure-awaits-roseville-automall-auto-insurance/
    http://remmont.com/illinois-workers-compensation-lawyers-bloomington-work-accident-attorney-illinois-workers-compensation-lawyers/
    http://remmont.com/auto-insurance-compare-online-automobile-insurance-quote-comparison/
    http://remmont.com/10-things-you-may-not-know-about-vermont-video/
    http://remmont.com/lasik-raleigh-laser-eye-surgery-durham-cost-of-lasik-eye-surgery-in-nc/
    http://remmont.com/centinela-state-prison-3/
    http://remmont.com/new-listed-property-for-sale-video/
    http://remmont.com/affordable-bankruptcy-law-firm-cheap-bankruptcy-attorney-cheap-bankruptcy-lawyer-bankruptcy-affordable-attorney-affordable-bankruptcy-affordable-bankruptcy-attorney-affordable-ba/
    http://remmont.com/7-things-you-must-do-when-buying-a-used-car-auto-body-paint/
    http://remmont.com/affordable-bmw-repair-pasadena-auto-paint-supplies/
    http://remmont.com/1930s-automobiles-dating-landscape-change-program-cars-guide/
    http://remmont.com/cardekho-cars-in-india-new-cars-prices-2016-buy-and-sell-used-cars-new-car-search-new-car-search/
    http://remmont.com/area-delaware-video/
    http://remmont.com/all-cars-information-video-2/
    http://remmont.com/apartments-in-chicago-chicago-rentals-tlc-management-co-apartments-in-chicago-apartments-in-chicago/
    http://remmont.com/us-china-trade-talks-to-restart-soon-beijing-wants-both-back-at-negotiating-table-trump/
    http://remmont.com/11-top-rated-tourist-attractions-in-charleston-west-virginia-planetware-video-2/
    http://remmont.com/central-auto-credit-inc-used-cars-kansas-city-ks-dealer-used-car-finder/
    http://remmont.com/american-motors-parts-american-motors-replacement-parts-accessories-city-auto/
    http://remmont.com/top-travel-websites-video-4/
    http://remmont.com/temporary-car-insurance-short-term-van-insurance-insure-daily-car-value/
    http://remmont.com/affordable-major-medical-health-insurance-video-2/
    http://remmont.com/404-page-not-found-prestige-auto-traders/
    http://remmont.com/bolsas-de-viaje-impermeable-para-ropa-sucia-o-mojada-bolsas-de-vi-bolsas-de-viaje/
    http://remmont.com/where-to-buy-car-insurance-online-vs-offline-used-car/
    http://remmont.com/american-dental-association-video/
    http://remmont.com/cСѓmo-evitar-conflictos-sobre-los-honorarios-con-el-cliente-como-funcionan-las-hojas-de-reclamaciones/
    http://remmont.com/piano-lessons-san-antonio-meet-the-faculty-webster-university/
    http://remmont.com/affordable-health-insurance-in-delaware-video/
    http://remmont.com/special-finance-debt-consolidation-loan-calculator/
    http://remmont.com/acceptance-insurance-florida-florida-cheap-car-insurance/
    http://remmont.com/elenco-dei-siti-ufficiali-delle-assicurazioni-online-siti-assicurazioni/
    http://remmont.com/omega-locksmith-chicago-il-773-277-5625-lost-car-keys-locksmith-auto-circle/
    http://remmont.com/advantage-auto-parts-corpus-christi-advantage-auto-parts-advantage-auto-parts/
    http://remmont.com/a-donde-viajar-el-blog-de-mer-donde-viajar/
    http://remmont.com/detroit-auto-show-top-speed-auto-loan-refinancing/
    http://remmont.com/ok-gossip/
    http://remmont.com/category/auto/
    http://remmont.com/hives-causes-picture-treatment-hives-on-buttocks-hives-on-buttocks/
    http://remmont.com/used-cars-by-payment-auto-store/
    http://remmont.com/about-aiccca-how-to-increase-credit-score/
    http://remmont.com/about-us-national-auto-finance/
    http://remmont.com/1970-audi-100-coupe-s-car-loan/
    http://remmont.com/michigan-foot-video/
    http://remmont.com/abogados-en-sabadell-barcelona-cerdanyola-y-vilanova-abogados-de-divorcios/
    http://remmont.com/18-sneaky-ways-to-build-brand-awareness-wordstream-how-to-build-credit-how-to-build-credit/
    http://remmont.com/annonce-location-vacances-gratuite-logement-vacances-annonce-particuliers-location-logement/
    http://remmont.com/state-of-florida-or-state-of-florida-video/
    http://remmont.com/car-payment-calculator-monthly-car-payment-calculator-new-car-payments-calculator-car-payment-calculation-estimate-car-payments-prime-choice-auto-parts/
    http://remmont.com/mazda-car-parts-accessories-atlanta-online-auto-insurance-quotes/
    http://remmont.com/auto-computer-performance-engine-computer-ecm-repair-pcm-repair-ecu-performance-programming-ecm-ecu-pcm-repair-supply-performance-programming-auto-for-sale/
    http://remmont.com/used-cars-bury-holland-motor-co-used-car-sales-bury-greater-manchester-second-hand-cars-holland-second-hand-cars-holland/
    http://remmont.com/online-colleges-in-oklahoma-online-classes-in-oklahoma/
    http://remmont.com/top-travel-sites-video/
    http://remmont.com/9-of-the-best-used-cars-under-5-000-trusted-choice-cars-under-5000-cars-under-5000/
    http://remmont.com/apple-and-samsung-sued-over-cancer-risk-from-cell-phone-radiation/
    http://remmont.com/das-weltauto-byd-auto/
    http://remmont.com/acceptance-insurance-florida-auto-insurance-in-florida/
    http://remmont.com/how-accurate-is-the-free-credit-report-credit-score-pre-approved-credit-cards/
    http://remmont.com/finding-comparing-auto-insurance-specialists-walmart-auto-batteries/
    http://remmont.com/pro-car-cam-auto-one/
    http://remmont.com/jailbase-mugshots-3/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük